Igen, mondhatsz nemet!

Sokszor keresnek meg olyan tanulók, akik már elkezdték a jogosítványt egy másik oktatónál, de váltani szeretnének.

Ez teljesen érthető. Ha valaki egy szolgáltatásért fizet, és nem elégedett vele, természetes, hogy keres egy másik lehetőséget.

De van egy dolog, ami ilyenkor gyakran elgondolkodtat:

Miért 30-40 óra után?

Régebben még megkérdeztem, hogy miért szeretne valaki váltani. Ma már inkább ezt kérdezem:

Hányadik órán érezted először azt, hogy ez így nem lesz jó?

És sokszor már a 4-5. alkalomnál megvan a válasz.

A tanuló már akkor érezte, hogy valami nem stimmel. Hogy ezzel az oktatóval valószínűleg nem fog tudni jól együtt dolgozni.

És ilyenkor általában jön a magyarázat:

„De hát annyian mondták, hogy ő nagyon jó oktató…”

„Annyian dicsérték…”

„Biztos velem van a baj…”

Ezzel egyébként nagyon együtt tudok érezni.

Én is megtapasztalom ezt, csak egészen más területen: a videojátékoknál. 😄

Vannak játékok, amelyekre a nagyközönség azt mondja: „Ez az év játéka!” Mindenki dicséri, zseniális értékeléseket kap, és mégis leülök elé, és azt érzem:

„Hú… ezt én biztosan nem akarom végigcsinálni.”

És ezzel nincs semmi baj.

Attól, hogy valamit mások szeretnek, nekem még nem kötelező szeretnem.

Attól, hogy egy oktatóról mindenki azt mondja, hogy „ő a tuti”, neked még lehet vele olyan kapcsolatod, amiben egyszerűen nem tudsz jól tanulni.

Ha már érzed a zsigereidben, hogy ez így nem lesz jó, mondhatsz nemet.

Nem feltétlenül veled van a baj.

És szerintem ez az oktatóra is ugyanúgy igaz.

Oktatóként nekem is mondhatnom kell nemet. Sőt, azt gondolom, ha egy oktató nem tudja elképzelni, hogy a mellette ülő tanulóból egyszer jó vezető lesz, akkor két dolgot tehet:

Kösse fel a nadrágját, és találja meg, hogyan tud vele dolgozni.

Vagy mondja ki őszintén:

„Én ezt nem tudom vállalni.”

Mindkettejük érdekében.

Mert a vezetésoktatásban szerintem valahol egymásra kell találnia a tanulónak és az oktatónak.

Nincs egyetlen módszer, ami mindenkinek jó.

Volt már olyan tanulóm, aki talán pont azért nem tudott velem igazán jól haladni, mert nem kiabáltam vele, nem voltam erőszakos. Valószínűleg azt szokta meg, hogy vele így bánnak, és ez lett számára az ismerős, megszokott működés – még ha nem is feltétlenül a legjobb.

De olyan is volt, hogy én mondtam valamit egy tanulónak, amivel átléptem egy határt. Ő pedig teljesen korrektül azt mondta:

„Köszönöm, de ez nekem sok.”

És igaza volt.

Lehet, hogy ugyanez a mondat egy másik tanulónak fel sem tűnt volna.

Mert nem vagyunk egyformák.

Másképp tanulunk. Másképp reagálunk. Más hangnem segít bennünket, és más az, ami már sok.

Ezért szerintem fontos megtanulni kimondani:

Nem.

Nem azért, mert a másik feltétlenül rossz.

Hanem egyszerűen azért, mert nem passzoltok egymáshoz.

És ezt néha sokkal hamarabb érezzük, mint amennyire merjük komolyan venni.

Ha ezt érzed, hallgathatsz magadra. Mondhatsz nemet.